Az úticél és környéke
egy helyen!

Kisboldogasszony kápolnája és szentkút - Maráza

  • Kisboldogasszony kápolnája és szentkút, Maráza

    Kisboldogasszony kápolnája és szentkút, Maráza

  • Kisboldogasszony kápolnája és szentkút, Maráza (2.fotó)

    Kisboldogasszony kápolnája és szentkút, Maráza (2.fotó)

Kisboldogasszony kápolnája és szentkút elérhetősége:

Maráza, Útvonal »

Kisboldogasszony kápolnája és szentkút bemutatása

Marázától délre, 1,5 km-re az erdő szélén, a nyiladék végében található a Mária-kápolna, mely előtt a kút és forrás is található. A földút egy völgyben, egyik oldalán dús erdőtől kísérve kiszalad a faluból, majd egy szántáson át egy hívogatóan zöldellő nyiladék felé vezet. Az enyhén emelkedő nyiladék végén áll a Mária-kápolna.

A bámulatos kis épületet a közelmúltban újították fel társadalmi munkában a marázai lakosok. Az erdőből kellett kibontani, a már romos épületet. A kápolna tetejét Zsolnay-kerámiák díszítik, mint ahogy a kútét is.

Annak kapcsán lett híres, s ezért épült mellé a kápolna is, mert csoda történt itt. Egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. A csoda ma is tart.

Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket. A most már kútba foglalt forrás tiszta, hideg és finom vizéért még ma is gyakran kisétálnak az emberek a pácolt fából készült feszület által őrzött kápolnához.

További 14 látnivaló a(z) Kisboldogasszony kápolnája és szentkút közelében és Maráza településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Kisboldogasszony kápolnája és szentkút alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.04.04, https://www.bucsujaras.hu/
Szerzői jogok »

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem